2014. szeptember 17., szerda

Körtés gorgonzolás csirkemell

Körtés gorgonzolás csirkemell

 Hozzávalók:

2 csirkemell
só 
bors
olivaolaj
4 Alexander körte
1 evőkanál cukor
1 evőkanál ételkeményítő
fél bögre balzsamecet
3 dkg gorgonzola sajt

Elkészítés:

  1. A csirkemelleket kettévágom, sózom, borsozom.
  2. Egy teflon serpenyőben egy-két evőkanál olivaolajon mindkét oldalát 2-3 percig pirítom, majd fedőt teszek rá és még kb. 5 percig párolom (húshőmérővel 70 fokos legyen a belseje, vagy akkor jó, ha már nem jön belőle rózsaszín lé)
  3. Közben a körtéket meghámozom, hosszában kettévágom és egy vékony pengéjű éles késsel nagyjából fél centinként beirdalom úgy, hogy egyben maradjon.
  4. Egy másik serpenyőbe teszek 1 evőkanál cukrot, 1 evőkanál keményítőt, 2-3 evőkanál olivaolajat, fél bögre balzsamecetet, folyamatos kevergetés mellett összeolvasztom, majd beleteszem a félbevágott, kimagozott, beirdalt körtéket. Nagyjából 5-8 percig fedő alatt párolom, közben meg-meglocsolgatom a szósszal. Ha túlságosan besűrűsödik, közben fel-felöntöm pici vízzel.
  5. Egy tányéron elrendezem a húst, köré rakom a körtéket és a szószt. A húsra morzsolok egy kis gorgonzola sajtot. A körte ízéhez nagyon illik a gorgonzola pikáns íze.
  6. Aki nagyon éhes, vajas krumplipürét fogyasszon még hozzá.
Nagyon mutatós, pikáns ízvilágú étel. 


1 megjegyzés: