2014. október 10., péntek

Szőlővel sült csirke

Szőlővel sült csirke

Hozzávalók:

1 csirke
6-8 db csokros/shallot hagyma
1 bögre szőlőszem

bors
kakukkfű
1 evőkanálnyi vaj

Elkészítés:

  1. A csirkét jól megmostam, szárazra töröltem. 
  2. A szárnyait hátracsavartam, hogy ne égjenek meg. A belsejét sóztam, borsoztam, raktam bele kakukkfüvet. Ezután a lábait összekötöztem és szépen a melle alá igazítottam.
  3. Kívülről alaposan belemasszíroztam a vajat. Ettől lett szép egyenletes színe, emellett a szaftjára is jó hatással van. Ezek után sóztam, borsoztam.
  4. Egy sütőtálba raktam, mellével felfelé. Mellédobtam az egész csokros hagymákat, a szőlőszemeket és a kakukkfüvet.
  5. 200 fokra előmelegített sütőbe tettem. Nagyjából 3/4 óra-óra alatt átsül. Érdemes húshőmérővel a comb legvastagabb részénél ellenőrizni a hőfokot, 70 foknál már jó. Húshőmérőt pár száz forintért láttam a Vasedényben, érdemes beruházni rá, igen jó szolgálatot tesz. Elkerülhetjük a segítségével, hogy túlsüssük a húsokat vagy hogy esetleg nyers maradjon.
A vele sült hagymával és szőlővel tálaltam, de finom hozzá a tepsiben sült rozmaringos krumpli is. Nem kell aggódni, a hús egyáltalán nem lesz édes.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése