2015. február 19., csütörtök

Fehércsokis-málnás pite

Fehércsokis-málnás pite


Hozzávalók:

a tésztához:

15 dkg hideg vaj
1/2 bögre porcukor
1/4 teáskanál fahéj
1/4 teáskanál só
2 evőkanál holland kakaópor
1 tojás
3/4 bögre liszt

a krémhez:

20 dkg fehér csoki
1/2 l tejszín
25 dkg málna (most fagyasztott)
a tetejére:
25 dkg málna (most fagyasztott)

Elkészítés:

  1. A tésztát egy aprítógépben állítom össze. beleteszem az összes hozzávalót, a vajat felkockázva, a többit beleöntöm, majd bekapcsolom az aprítógépet és addig járatom, amíg a tészta morzsalékos nem lesz.
  2. Ekkor a keverőtálban összenyomkodom, összegyúrom a tésztát, hogy összeálljon.
  3. Ezek után 1-2 órára a hűtőbe teszem.
  4. Bekapcsolom a sütőt 180 fokra.
  5. A tésztát kinyújtom akkorára, hogy a piteforma oldalára is jusson belőle. Ez a mennyiség egy nagy piteformához (30 cm) elegendő. Én most egy 23 cm-es piteformát és 3 kicsi, 12 cm-es piteformát töltöttem meg vele.
  6. A tésztát beemelem a piteformába és szépen eligazgatom benne, majd megszurkálom az alját.
  7. A formát beteszem a sütőbe, 15 percig sütöm. Akár le is lehet nyomatni a tésztát, hogy ne emelkedjen fel. Ehhez babot szoktak használni.
  8. Kiveszem a tésztát és hagyom teljesen kihűlni.
  9. A krémhez a fehér csokit gőz fölött felolvasztom, majd leveszem, hogy kicsit hűljön.
  10. Ezalatt a tejszínt kemény habbá verem.
  11. Beleteszem a málnát és homogénné keverem. A málna darabjaira esik szét, de így lesz finom és a színe szép világos rózsaszín lesz tőle.
  12. Ezek után apránként hozzácsurgatom az olvadt fehér csokit, közben tovább verem.
  13. A krémet a pitetésztára öntöm, szépen elsimítom.
  14. A tetejét kirakom a még fagyott málnaszemekkel.
  15. A pitét a hűtőbe teszem, néhány óra múlva már fogyasztható, a málnaszemek is kiolvadnak és megőrzik a formájukat is.
A tészta roppanós, a málnahab könnyű és gyümölcsös, szépséges és isteni finom.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése