2015. augusztus 11., kedd

Őszibarackos joghurt torta (sütés nélkül)

Őszibarackos joghurt torta (sütés nélkül)

 

Hozzávalók:

15 dkg kakaós Győri édes keksz
6 dkg puha vaj
400 ml görög joghurt
200 ml mascarpone
2 kis csomag zselatin
5-6 db sárga bélű nem túl érett őszibarack (nagyobb méret)
3 evőkanál kristálycukor
1 teáskanál fahéj

Elkészítés:

  1. A kekszet a puha vajjal aprítógépben megőrlöm, jól összekeverem, majd egy 18 cm-res tortaforma aljába simítom. Jól lenyomkodom, majd beteszem a hűtőbe esetleg a mélyhűtőbe dermedni.
  2. Az őszibarackok héját lehúzom, esetleg lehámozom és vékonyabb szeletekre vágom.
  3. Egy nagy serpenyőbe dobom a szeletelt barack kb. harmadát (lényeg, hogy egy rétegben legyen a serpenyő alján).
  4. Rászórok 1 evőkanál cukrot, a fahéj 1/3 részét, majd legnagyobb fokozaton karamellizálom mindkét oldalát. Nem kell megbarnulnia, csak azt kell megvárni, amíg buborékozik a cukor.
  5. Ezek után egy tányérba kiszedem a karamellizált barack szeleteket és a maradék barackot még két adagban ugyanígy karamellizálom.
  6. Ha időközben levet engedne, azt kiszedem egy mini serpenyőbe, ebben majd feloldom a zselatint előírás szerint.
  7. A barack szeletekből kiválogatom a szebbeket, kb. a harmadát és félreteszem, jó lesz a torta tetejét díszíteni.
  8. A maradék 2/3 barackot aprítógépben pépesítem.
  9. Egy nagyobb keverőtálba teszem a joghurtot, a mascarponét és alaposan összekeverem.
  10. Ekkor hozzáöntöm a pépesített barackot, amivel egyneművé keverem. Ekkor érdemes megkóstolni, akinek szükséges, rakhat még hozzá cukrot. Én nem raktam hozzá, így is finom volt.
  11. Végül az előírás szerint felmelegített (én nem vízben, hanem a barack levében főztem fel), majd lehűtött zselatint is alaposan belekeverem.
  12. A hűtőből kiveszem a formát, az alap addigra már megdermedt és ráöntöm a joghurtos egyveleget.
  13. Mehet a hűtőbe legalább 2-3 órára, de még jobb másnapig.
  14. Amikor már megdermedt (másnap) kirakom a tetejét a félretett karamellizált barackkal.
Nagyon üdítő, friss ízű torta, ebben a nagy melegben ideális. A torta szép magas lett, esetleg lehet nagyobb átmérőjű formába is tenni.
Aki kicsit diétásabbra szeretné elkészíteni, az a mascarpone helyett is joghurtot rakjon bele, vagy készítse el úgy, ahogy a málnás joghurt tortám készült. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése