A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vörösboros. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vörösboros. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. február 22., vasárnap

Szarvas vörösboros áfonyaszósszal és házi burgonya krokettel

Szarvas vörösboros áfonyaszósszal és házi burgonya krokettel


Hozzávalók:


1 kg szarvascomb

páchoz:

1 dl étolaj
1 evőkanál dijoni mustár
10 szem borókabogyó
10-15 szem feketebors

a húshoz:

1 dl száraz vörösbor

a szószhoz:

20 dkg áfonyalekvár
1 dl száraz vörösbor

a kroketthez:

1 kg burgonya
só, bors
szerecsendió
3 evőkanál liszt
1 tojás
zsemlemorzsa

Elkészítés:

  1. A szarvashúst vastag szeletekre vágom.
  2. Egy jénai tálban összekeverem a páclé összetevőit és alaposan megkenem a keverékkel a húsok mindkét oldalát. Lefedem, majd hűtőben érlelem 2-4 napig.
  3. Egy nagy kerámia bevonatos serpenyőt felhevítek és megpirítom a hússzeleteket. Ami olaj és fűszer a pácból rákerült, az elegendő az ízesítéshez.
  4. Amikor kérget kapott a hús, megsózom, majd ráöntöm vörösbort és amint felforrt, lassú tűzön, fedő alatt párolom.
  5. Időnként megnézem, megrázogatom, hogy nehogy leégjen. 
  6. Nagyjából 1 óra alatt lett készen, amikor már jól felszívja, elfől a leve, csak a sűrűje marad, akkor lehet tudni, hogy már megpuhult a hús.
  7. Amíg a hús párolódik, addig elkészül a burgonya krokett is.
  8. A krumplit meghámozom, nagyobb darabokra vágom és egy fazékba teszem, vízzel öntöm fel, hogy ellepje, mintha krumplipürét csinálnék. Annál finomabb lesz, minél lisztesebb krumpliból készül.
  9. Amint megfőtt a krumpli leszűröm és krumplinyomóval alaposan összenyomom, finomra töröm.
  10. Megvárom, amíg kihűl. Sózom, borsozom, szerecsendiót reszelek bele ízlés szerint. Érdemes megkóstolni, hogy ne legyen íztelen.
  11. Beleütök egy tojást, azzal is jól összekeverem.
  12. Majd 2-3 evőkanál lisztet adok hozzá, kanalanként jól elkeverve. A krumpli állaga mutatja meg, hogy kell-e még hozzá lisztet adni. Én a lehető legkevesebb lisztet adom hozzá, mert így lágyabb lesz a krokett, mi így szeretjük, igaz, nehezebb is bánni vele.
  13. Egy kanállal kb. 1/2 kanálnyi mennyiséget veszek ki a tálból, azt krokett formára alakítom, majd beleforgatom zsemlemorzsába. Folytatom, amíg el nem fogy.
  14. Forró olajban mindkét oldalukat kisütöm.
  15. A vörösboros áfonyaszószhoz egy mini serpenyőbe öntöm az áfonyalekvárt és a száraz vörösbort és addig forralom, amíg besűrűsödik.
  16. A tálaláskor egy kevés szószt a hús tetejére öntök, majd a maradékot kis tálkákban tálalom, hogy mindenki ízlés szerint vehessen belőle.





2014. november 17., hétfő

Kacsamell vörösboros málnamártással

Kacsamell vörösboros málnamártással


Hozzávalók:

2 kacsamell

bors
1 bögre málna (most fagyasztott)
1 csokros hagyma (shallott)
1 gerezd fokhagyma
2 dl vörösbor
1 teáskanál cukor
kakukkfű

Elkészítés:

  1.  A sütőt előmelegítem 120 fokra.
  2. A kacsamellet megmosom, szárazra törlöm. A bőrös felét ferdén kockásra beírdalom, de csak a zsíros részt, a húsba nem vágok bele.
  3. Egy nagy serpenyőt a tűzhelyen felhevítek, nem kell bele zsiradék. 
  4. A kacsamelleket bőrével lefelé beleteszem. Közben a hőfokot közepesre leveszem, hogy ne égjen meg. A bőrös oldalt így sütöm kb. 5-6 percig. Közben a kisülő zsírt kimerem egy másik edénybe. Jó lesz az még máskor főzéshez, sütéshez.
  5. Megfordítom a kacsamellet, a másik oldalt 3-4 percig sütöm.
  6. Ezek után egy előmelegített jénaiba teszem, majd a sütőbe. Ott sül kb. 20 percig. Attól függően, hogy mekkora a mell, illetve, hogy mennyire akarom átsütni. Ezek most nagy mellek voltak, így kellett ennyi idő.
  7. Utána kiveszem a sütőből és 10 percig pihentetem, majd szeletelem.
  8. Míg a sütőben van, elkészítem a vörösboros málnamártást. Ehhez a serpenyőből, amiben elősütöttem a kacsamellet, a zsír nagyját kimerem.
  9. A csokros hagymát és a fokhagymát apróra vágom és átpirítom.
  10. Hozzáadom a cukrot, a kis ág kakukkfüvet, majd hozzáöntöm a vörösbort és forralom néhány percig.
  11. Belerakom a málna felét és szétfőzöm benne, hagyom besűrűsödni a szószt.
  12. Utána leszűröm, hogy a magja ne kerüljön bele.
  13. A kacsamellet megöntözöm a pikáns, vörösboros málnamártással, majd málnaszemekkel díszítem. Semleges ízű köret illik hozzá, így rizst tálaltam hozzá.

2014. november 13., csütörtök

Vörösboros körtés upside-down torta



 Vörösboros körtés upside-down torta



Hozzávalók:

20 dkg vaj
20 dkg kristálycukor v. eritrit
4 tojás
30 dkg liszt
1 teáskanál sütőpor
1 teáskanál fahéj
10 dkg 70 %-os étcsokoládé
3 dl vörösbor
2-3 db alexander körte

Elkészítés:


  1. A sütőt bekapcsolom 180 fokra.
  2. A vörösbort összeforralom 10 dkg cukorral és lehűtöm.
  3. A körtéket meghámozom, hosszában vékony szeletekre vágom és egy 25 cm-es tortaforma alját kirakom a körteszeletekkel szép sugár alakban.
  4. A tojásokat habosra verem a maradék 10 dkg cukorral.
  5. Közben vízgőz felett felolvasztom a vajat és a csokoládét.
  6. A lisztet, a sütőport és a fahéjat összekeverem egy külön tálban, majd a habosra vert tojásos masszába keverem.
  7. A kihűlt vörösboros szirupot hozzáadom, azzal is simára keverem.
  8. Végül óvatosan csurgatva hozzáadom az olvasztott vajas csokoládét.
  9. Óvatosan a körték tetejére öntöm, vigyázva, hogy ne mozduljanak el a helyükről.
  10. Kb. fél óráig sütöm, tűpróbával ellenőrzöm. Ha még ragad, akkor tovább sütöm.
  11. Kiveszem a sütőből, a formában hagyom még 10-15 percig.
  12. Utána a tetejére teszek egy tortatálat fejjel lefelé, majd átfordítom az egészet. Így lesz upside-down, vagyis fejjel lefelé sütött torta.
  13. Végül még meg lehet kenni baracklekvárral, hogy fényesebb legyen.
Az alkohol ízét nem lehet érezni rajta, viszont a bor finom aromái belesülnek a tortába.