A következő címkéjű bejegyzések mutatása: körtés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: körtés. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. november 13., csütörtök

Vörösboros körtés upside-down torta



 Vörösboros körtés upside-down torta



Hozzávalók:

20 dkg vaj
20 dkg kristálycukor v. eritrit
4 tojás
30 dkg liszt
1 teáskanál sütőpor
1 teáskanál fahéj
10 dkg 70 %-os étcsokoládé
3 dl vörösbor
2-3 db alexander körte

Elkészítés:


  1. A sütőt bekapcsolom 180 fokra.
  2. A vörösbort összeforralom 10 dkg cukorral és lehűtöm.
  3. A körtéket meghámozom, hosszában vékony szeletekre vágom és egy 25 cm-es tortaforma alját kirakom a körteszeletekkel szép sugár alakban.
  4. A tojásokat habosra verem a maradék 10 dkg cukorral.
  5. Közben vízgőz felett felolvasztom a vajat és a csokoládét.
  6. A lisztet, a sütőport és a fahéjat összekeverem egy külön tálban, majd a habosra vert tojásos masszába keverem.
  7. A kihűlt vörösboros szirupot hozzáadom, azzal is simára keverem.
  8. Végül óvatosan csurgatva hozzáadom az olvasztott vajas csokoládét.
  9. Óvatosan a körték tetejére öntöm, vigyázva, hogy ne mozduljanak el a helyükről.
  10. Kb. fél óráig sütöm, tűpróbával ellenőrzöm. Ha még ragad, akkor tovább sütöm.
  11. Kiveszem a sütőből, a formában hagyom még 10-15 percig.
  12. Utána a tetejére teszek egy tortatálat fejjel lefelé, majd átfordítom az egészet. Így lesz upside-down, vagyis fejjel lefelé sütött torta.
  13. Végül még meg lehet kenni baracklekvárral, hogy fényesebb legyen.
Az alkohol ízét nem lehet érezni rajta, viszont a bor finom aromái belesülnek a tortába.




2014. szeptember 17., szerda

Körtés gorgonzolás csirkemell

Körtés gorgonzolás csirkemell

 Hozzávalók:

2 csirkemell
só 
bors
olivaolaj
4 Alexander körte
1 evőkanál cukor
1 evőkanál ételkeményítő
fél bögre balzsamecet
3 dkg gorgonzola sajt

Elkészítés:

  1. A csirkemelleket kettévágom, sózom, borsozom.
  2. Egy teflon serpenyőben egy-két evőkanál olivaolajon mindkét oldalát 2-3 percig pirítom, majd fedőt teszek rá és még kb. 5 percig párolom (húshőmérővel 70 fokos legyen a belseje, vagy akkor jó, ha már nem jön belőle rózsaszín lé)
  3. Közben a körtéket meghámozom, hosszában kettévágom és egy vékony pengéjű éles késsel nagyjából fél centinként beirdalom úgy, hogy egyben maradjon.
  4. Egy másik serpenyőbe teszek 1 evőkanál cukrot, 1 evőkanál keményítőt, 2-3 evőkanál olivaolajat, fél bögre balzsamecetet, folyamatos kevergetés mellett összeolvasztom, majd beleteszem a félbevágott, kimagozott, beirdalt körtéket. Nagyjából 5-8 percig fedő alatt párolom, közben meg-meglocsolgatom a szósszal. Ha túlságosan besűrűsödik, közben fel-felöntöm pici vízzel.
  5. Egy tányéron elrendezem a húst, köré rakom a körtéket és a szószt. A húsra morzsolok egy kis gorgonzola sajtot. A körte ízéhez nagyon illik a gorgonzola pikáns íze.
  6. Aki nagyon éhes, vajas krumplipürét fogyasszon még hozzá.
Nagyon mutatós, pikáns ízvilágú étel.